Van az a pillanat, amikor váratlan dolgok történnek, letaglóznak, elszomorítanak… ilyen egy családtag elvesztése. Ilyenkor a célodon maradni, koncentrálni… nem csak nagyon nehéz, de talán furcsa a környezetednek is. Pedig onnan tudni, hogy jó célt tűztél ki, hogy még ez az eset sem állíthat meg…
Egyáltalán kell, hogy legyen ilyen? Törvényszerű?
Egyszerűen minél jobban belemegyek a könyv részleteibe, annál jobban élvezem és annál hamarabb várom, hogy leülhessek folytatni. A hétvégén is éreztem úgy, hogy „namostmáraztán” kidolgoztam magam a hétre, mert a tervezett fél órák helyett, soha nem sikerül 2 óra időtartamnál előbb abbahagyni az írást. Mégis leültem, és hosszabb fejezetet írtam, mint eddig valaha. Imádom ezt a produktivitást, ami körül lengi a KÖNYVet.